2011-07-18 MEGNYITÓ



2011. 07. 18. 22. 10. GOTHIA CUP, 75 ország 1560 csapat részvétalével.
Csapatunk a 24-es keretü kiemelt U17 tornán indult.
A szervezők mindenesetre érdekes módon oldották meg az elhelyezést, míg a "buli tornán" résztvevő iskolai csapatokat kollégiumba, négy csillagos szállodákba rakták, addig az elit torna tagjai külvárosi iskolai tantermekbe kerültek.
Ezzel még nem is lett volna gond, de hogy az összes mérkőzést "nem szőke" svéd bíró vezette. (ez már egy kicsit sok volt!)
A bírók látványosan a Svéd illetve skandináv csapatokat segítették, nem kicsit, és ezt nem azért mondom mert "savanyú a szőlő", ott voltunk, láttuk.
A csoport elsőségről döntő mérkőzést gusztustalan módon elcsalták.
Ezek után igencsak megkérdőjelezhető a világ legnagyobb utánpótlás-tornájának hirdetett rendezvény komolysága, rangja.
Mind ezek ellenére jó buli, jó felkészülészi lehetőség volt és maradandó élmény a srácoknak.